Menü
_PJ20335

Rólunk

Cégünk, az Alpine Tours Kft. 1998-ban jött létre Magyarországon azzal a céllal, hogy prémium kategóriás egyéni és csoportos, valamint incentive kiutaztatást végezzen. Már alapításkor tudatos döntést hoztunk, a hitelesség és a minőség mellett köteleztük el magunkat. Ezek a kulcsszavak határozták meg, és határozzák meg a jövőben is az idegenforgalomban a ki-, és beutaztatás területén végzett tevékenységünket.

Irodánk 2020 októberétől önálló szálláshely értékesítéssel, viszonteladással foglalkozik.


 

Árualapunkat saját és partnereink munkáját egy világosan meghatározott “szolgáltatási ablak” határolja. Ezen kereteken belül olyan technológiákkal és módszerekkel dolgozunk, amelyek hozzásegítenek bennünket a kiváló, felejthetetlen élmények megadásához ügyfeleink számára. A szakmai specializáció és a profiltisztaság elvétől vezérelve mára már 55 munkatársunk áll rendelkezésére ügyfeleink számára a megvalósításában Magyarországon és határainkon túli országokban.


 

Büszkék vagyunk rá, hogy változatlanul az az iroda vagyunk, akik nem sablonutazásokat árulnak, hanem azt, amit utasaik keresnek és szeretnek, ami egyedi igényekre szabható. Ezért próbálunk ki magunk is rengeteg régiót és szálláshelyet, keressünk újabb és újabb desztinációkat utasaink számára.

Visszatérő vendégeink igényeit figyelembe véve 2000-ben orvosi-, és gyógyszeripari konferenciák kiutaztatási üzletággal bővítettük szolgáltatásainkat. A 15 év alatt a világ, különböző területein megrendezett kongresszusokra közel 8.500 orvost és a gyógyszeriparban foglalkoztatott szakembert utaztattunk ki.

Céljaink

  • Egyedi igényeket kielégítő, színvonalas, élmény dús kreatív utak tervezése, szerevezése és lebonyolítása.
  • Különleges külföldi programok felkutatása, majd azok kizárólagos forgalmazása az itthoni piacon.
  • Hisszük, hogy csak szilárdan elhatározott értékek mellett érhető el a szervezeti kiválóság. Tanúsítják ezt azon ügyfeleink, akik utazásuk programjainak megtervezésére és megszervezésére sorozatosan bennünket kérnek fel.
  • Hangsúlyt fektetünk saját fejlesztésünkre, munkatársaink továbbképzésére.
  • Versenyképesség javítása a szervezeti kiválóság útján.
  • Üzletfilozófiánk és szolgáltatásaink színvonala partnereink számára mindig biztonságot nyújtson.

Szolgáltatásaink – Teljes körű ügyintézés

Síutak szervezése, a négy alpesi ország (Ausztria, Olaszország, Svájc és Franciaország) több mint száz síparadicsomát kínáljuk! Minden igényt kielégítő nívós, összefüggő pályarendszerekkel rendelkező sírégiók. Közép- és felső kategóriás hotelek, pályaszállások, luxus apartmanok. Apre ski programok, esti szórakozási- és freeride lehetőségek!

Mediterrán nyári üdülések; Szardínia és Mykonos szigete.

Egzotikus utak egész évben; Tahiti, Seychelles, Maldív szigetek, Mauritius.

Válasszon bennünket

  • mert szakmai hozzáértésünk magas szintű szolgáltatást nyújt Önök és Ügyfeleik számára
  • mert több 10 éves tapasztalttal a váratlan helyzeteket is biztonsággal kezeljük
  • mert az utak előkészítése terepszemlékkel a helyszíneken személyesen történik külföldi partnereink közreműködésével
  • mert a sok év alatt kialakult partneri kapcsolatrendszerünk mindig biztosít költséghatékony, korrekt megoldást
  • mert cégünk likviditása kiváló
  • mert tiszteljük megbízóinkat és partnereinket az üzleti bizalom tekintetében is

 

Várjuk jelentkezést,

Üdvözlettel
Alpine Tours Team